HOL VOLT, HOL NEM VOLT... - TITKOK ÉS CSODÁK EGYÉNI UTASOKNAK...

Szenvedélyem az utazás, minden izgat, ami ezzel kapcsolatos, idegen helyek, városok, országok. Képzeletem szárnyal. Ha nem szeretnél beszállni a szervezett utak kötött programjába, olvass velem!! Megálmodom a tutit!

VELENCE - varázslatosan és mérhetetlenül vonzóan hangzik nagyon sokunknak...

 

 Az első és legfontosabb kérdés, hogy mivel utazzunk?

 

Mivel Velence egy kis szigeten fekszik és mivel gyalogosan is könnyen bejárható, nem fontos, hogy ottartózkodásunk ideje alatt velünk legyen a hétköznapokon egyébként nagyonis hozzánknőtt autó. És ha valaki nem bírja a repülést, maradt a busz és a vonat, mint utazási eszköz. 

Az általam elképzelt utazásban vonattal terveztem, mert a jelenlegi menetrendek rendkívüli pozitívuma, hogy egy plussz városlátogatást tesznek lehetővé Velencébe menet és jövet. Röviden, tömören, szinte futva, de Bécs nevezetességeit is meg lehet tekinteni, odafele a belvárost, visszafele pedig a Schönbrunni kastélyt...mert mindkettő a Mariahilfestrasse egyik-egyik végén található.

 

Budapest Keleti Pályaudvarról minden nap kétóránként mennek RJ (Rail Jet) vonatok a Császári Városba.

 

A vonat gyönyörű volt, tiszta, modern, komfortos egy élmény volt utazni vele, csak úgy suhant a sineken, semmi zötykölődés semmi zakatolás, el is hittük, hogy ez a világ csodája. Párom meg is jegyezte, milyen nagyszerű lenne a hosszú utat is ilyennel megtenni. A Bécs-Velence útvonalon azonban hagyományosabb szerelvényre váltottunk, később, a visszafele úton derült csak ki, hogy a pihenést az sokkal jobban szolgálja a csupán hat főre korlátozott utazótársaság miatt, illetve a sokkal kényelmesebb és adott esetben összetolható ülések miatt. A RJ egyetlen szépséghibája, hogy, mivel a Bécsből induló járatokhoz egyfajta összeköttetésként is értékesítik az utasoknak, nagyon alacsony áron, nem adnak helyjegyet, mert a cél az, hogy mindenképp eljusson az utas a következő vonatjáig, akkor is, ha nincs ülőhely a vonaton és három órán keresztül állnia kell. Akiknek egyéb uticéljuk és helyjegyük volt, rendre felállították a csak "összeköttetés" célzattal utazókat, mi is csak második blikkre találtuk meg a helyünket, ezen a párom kicsit kiakadt odafele is, de visszafelé jobban (fáradtság teszi az embert!) én elég könnyedén vettem, hogy át kell cuccolnunk máshova.

 

Délután kettő volt mire Bécsbe értünk, szakadt az eső, de nem tudta kedvünket szegni, lelkesen megveregettük egymás vállát a közvetlenül az utazás előtti utolsó pillanatban beszerzett vízlepergető kabátjaink jó szolgálatán. Gyorsan megtaláltuk a csomagmegőrző szekrényeket, valószínüleg minden pályaudvaron van ilyen és nem is túl drága (a Westbahnhofon 2,5 Euró egy egész napra) fontos viszont, hogy legyen pontosan annyi apró, mert a gép nem ad vissza. Sikerült biztonságba helyeznünk a bőröndjeinket, a kompakt méret itt is előnyt jelentett, nemcsak a cipekedésnél, mert befértek egy szekrénybe, majd sikrült újra biztonságba helyeznünk őket, amikor rájöttünk, hogy nagy igyekezetünkben benne felejtettük a GPS-t, amivelis a városban a tájékozódást gondoltuk véghezvinni. A hab a tortán az volt, hogy amint magunkhoz vettük szeretett GPS-ünket és bedobtuk az újabb érméket, kiderült, hogy a kis tájékozódási eszköz teljesen megbolondult. Próbálkoztunk egy darabig, de összevissza beszélt, összevissza küldött minket, úgyhogy kb egy órai kínlódás után feladtuk, elővettük inkább a józan paraszti eszünket, meg a szintén frissen beszerzett zsebutitárs városlátogató térképünket és nekivágtunk a sétának. Miután felhagytunk az embert butító szerkezet követésével, első különlegességképpen körbementünk a halpiacon, ekkor még esett az eső, de senkit nem riasztott el, az árusok gyönyörűen elrendezett árukészlettel és ínycsiklandó falatokkal várták a népet. Ámulva néztem a különféle borecettel feltöltött fura alakú palackokat...dscf5269.jpgÉs a nép jött is. A belváros felé is könnyen megtaláltuk már a megfelelő utat, csak végig kellett sétálnunk a Mariahilfestrassen (már ez egy élmény volt!) és ott is voltunk. Ekkorra már az eső is elállt, kellemes időben kerülgethettük a tobzódó tömeget. Azt mondják, a Mariahilfestrasse régi fénye megkopott, már nem ugyanaz, mint egykor, bizton állíthatom, hogy tévednek. A régmúlt idők bevásárlóutcájában egymást érik a boltok, üzletek áruházak, hömpölyög a nép és ottjártunkkor úgy tűnt ész nélkül vásárolt mindenki, gondolom a mindenhol érvényben lévő és hatalmas SALE táblákkal meghirdetett leértékelések miatt. Üdítő volt ez a pezsgés, az életet érzékeltette az általunk itthon megszokott elggé lagymatag lét után. Városnéző sétánkat a St.Stephansdom-nál kezdtük, dscf5272.jpgmegnéztül a fantasztikus márkákat fantasztikus árakon felsorakoztató butikok sokaságát, majd továbbsétáltunk a Hofburg felé, és megtaláltuk a mindenhol felbukkanó gyönyörű, korabeli lovaskocsik parkolóhelyét a spanyol lovasiskola mellett. Továbbsétálva megnéztük a fantasztikus kerteket és épületeket, a múzeumi negyedet, és aztán újra a Mariahilfestrasse, csak most a másik oldal, vissza a pályaudvarra. Nem volt túl sok időnk, de ahhoz elég, hogy jól körbenézzünk és jól elfáradjunk, kicsit takarékoskodnunk is kellett az energiáinkkal, így még időben érkeztünk ahhoz, hogy vacsorára megkóstoljunk egy igazi "Wiener Snitzel"-t a Wiener-Wald gyorséttermében. Az étel kitűnő volt, és mivel menü formájában adták, megfizethető áron sültkrumplit és salátát is kaptunk hozzá.dscf5281.jpg Jóllakottan és elégedetten szálltunk fel a Velence felé tartó vonatunkra, ami első ránézésre egy pukkanat volt a RJ-hez képest, de végül beigazolódott, hogy így volt ez kényelmes.

 

 

 

Elkezdődött az egész éjszaka tartó utazás, szundika, ébrenlét, szundika. Az ülésekre oda volt készítve a részletes menetrend, így nyomon követhettük, hol, mikor fog megállni a szerelvény és mennyit fog várakozni, fontos információ ahhoz, hogy kicsit felálljunk, leszálljunk, kinyújtóztassuk elmacskásodott tagjainkat és a párom csillapíthassa fel-fellángoló olthatatlan nikotinéhségét. Volt egy hosszabb időszak, talán két vagy három óra is, amikor összetoltunk a szemközti ülésekből négyet és mintegy franciaágyon kényelmesen elfeküdtünk. Nem tartott sokáig, mert ez a vonat hivatott összeszedni az összes kis városkából a helyi utasokat és felszínes szundikálásunkból erélyes kopogás ébresztett helyüket elfoglalni kívánó utasok formájában.

 

 

 

Kissé összetörten ugyan, de boldogan érkeztünk a velencei Santa Lucia
Ferrovia pályaudvarra. dscf5321.jpgMegcsodáltuk a rögtön a pályaudvarról kilépve elénk táruló fantasztikus látványt, Canale Grande, nyüzsgés, vaporettók, vizitaxik, az a rengeteg ember...

Ezek után nagyon kíváncsi voltam, hogy a szállásfoglaláskor beígért "öt perc séta a pályaudvartól" elhelyezkedés stimmel-e. Tettünk még egy gyenge próbát a GPS-el, másik ország, másik nap, más időjárás, de semmit nem ismert fel az egyébként ősidőszak óta változatlan néven, változatlan helyen lévő utcácskáktól, úgyhogy a kialakult rutin szerint előkaptam a zsebutitársmat, kinyitottam a térképét és belőttem az irányt. És ott volt. Öt perc sétára a pályaudvartól. Azt hiszem egy teljes napi utazás után nem kell ecsetelnem, ez milyen nagyszerű dolog volt.

 

 

 

A szálloda kívülről ugyanolyan pukkanatnak nézett ki, mint a környező épületek, de szuperjó helyen volt, ezt az ott töltött négy nap alatt nem győztük hangsúlyozni.dscf5347.jpg Kezdetben a foglalásnál számomra csak az volt fontos, hogy igazán Velencében legyünk. Számtalan szervezett út hírdeti a velencei városnézést, ami úgy zajlik, hogy valahol Bibione környékén megszállnak a turisták és minden nap busszal, hajóval bemennek egy kicsit Velencébe megnézni a nevezetességeket. Nos, nekem ott kellett lennem, éreznem kellett a város szellemét, a víz szagát, a hangulatot, ezért mentünk egyéni utasként...Ha valaki tényleg el akar merülni a csodában, az nem a szárazföldön, hanem ott, a szigeten száll meg.

 

 

 

Azon túlmenően, hogy a pályaudvartól tényleg 5 perc sétára volt csupán (megfizethetetlen a vonattal messziről érkezőnek) 100 m-re volt egy olyan vaporetto megállótól, ahol 4 járattal körbe-körbe lehetett járni az egész szigetet és gyakorlatilag az összes nevezetesség, és a szigetek (Murano, Burano, Lido) is elérhetővé vált.

 

Úgy döntöttünk, hogy a csomagjaink biztonságba helyezése után gyalogosan vágunk neki a városnak. A szállodai szobát kicsit később vehettük csak át, csúcsidőszak lévén éppen takarították, ezért sétára indultunk. Zsebutitárssal a kézben csodálatosan haladtunk és mire visszaértünk a szállodához, már megnéztük a Rialto hidat és piacot, végigjártuk a főbb templomokat, tereket és múzeumokat és szívtuk magunkba a város hangulatát. Útközben felfedeztünk egy Billa áruházat, nagyon fura volt, eldugva egy kis utcácskában hatalmas területen kínálta mindenféle hideg, meleg ételeit. El is határoztuk, hogy nem ülünk most be sehova étterembe, hanem veszünk magunknak frissensült grillpipit, igazi házias olasz veknicskével és azt ebédeljük. Ha fapadosan utazik az ember és nem a luxus, hanem a látnivaló a lényeg érdemes fontolóra venni, hol eszik. Nekünk bejött a Billa változat, ugyanis a Velencében egymást érő trattoriák kínálatában a pizza, pasta és pesche (hal) szerepel leginkább, nekünk, kelet-európai utasoknak eléggé magas áron és ha figyelembe vesszük, hogy ezektől az ételektől egy óra múlva farkas éhesek vagyunk, meggondolandó... Mire visszaértünk a szállodához, már friss ágyneművel felszerelt szolid szoba várt, nem túl nagy, de tiszta és fürdőszobás. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy elmeséljem bejelentkezésünket a szállodába. Az utcafrontról egy nyitott ajtó csalogatta be az érkezőt. dscf5348.jpgEgy bordó szőnyeggel borított lépcsőn mentünk fel egy félemeletnyit aholis egy kis asztalkán ősrégi telefon volt kitéve és egy angol és olasz nyelvű felszólítás: mielőtt továbbmennél, telefonálj. Kiderült, hogy erre azért van szükség, mert a kis szállónak két épülete van egyik a csatorna innenső, másik a tulsó partján és nem tudták előre, melyikben lesz a szállás. A mienk helyben volt, úgyhogy továbbmentünk még egy sor lépcsőt és amikor már azt hittük fent vagyunk egy tükrös ajtó mögött újabb lépcsősor fogadott. Ez után érkeztük a recepcióra. Egy nagyon öreg tipikusan olasz asszony fogadott bennünket, párom rögtön elnevezte Holle anyónak, olasszal kevert angolsággal kérdezgette, hogy kik vagyunk és mit akarunk. Elővettem a online foglalási portáltól kapott visszaigazolásomat, megvizsgálta és kérdezte, hogy más nincs? Kezdtem kicsit aggódni, hogy 24 órás utazás után nem lesz hova álomra hajtanunk fejünket, de aztán elővette a foglalási listáját. Hosszasan nézegette, lapozgatta, de nem jutott sehova így inkább az orrom elé tolta és mondta, hogy keressem meg magam rajta. Egy kockás papíron ceruzával voltak a nevek, dátumok szobaszámok felvezetve, javítások, áthúzások annak rendje módja szerint. Rögvest levert a víz, hogy most mi lesz. Ez az olasz lazaság, hanyag elegancia, minden mindegy látszat teljesen kikészített. És akkor megláttam a nevem a papíron, ceruzával odavésve és határtalan boldogság töltött el. Megkaptuk a szobát, ettünk, ittunk, zuhanyoztunk és indult a második menet gyalogos séta. Soha nem gondoltam volna, hogy az adrenalin erre képes. Gyakorlatilag lassan másfél napja voltunk talpon, kis pihenőkkel és csak mentünk mentünk és az én egyébként nem túl aktív párom is tűrte (birkatürelemmel) hogy bemondjam az újabb és újabb célpontot. Így történt, hogy mire leszállt az este, öreg este, bejártuk gyalogosan keresztül kasul egész Velencét, megnéztük a főbb nevezetességeket és a nem annyira híres helyeket, kis utcácskákon andalogtunk, és leültünk a Canale Grande partjára csak úgy nézni a hajókat...Fantasztikus életérzés. Erre vágytam. Megváltottuk a kétnapos vaporetto bérletünket is, ami nem volt olcsó (48 órára 30 Euró darabja) de vastagon megérte, mert így zavartalanul kiélhettük hajókázási ingerenciánkat, korlátlan utazásra jogosít az összes Actv helyi járaton illetve a szigetekre is el lehet vele menni. dscf5319.jpgKövetkező napokban két teljes napon át ez volt a program: vaporettóra fel, vaporettóról le, Murano (kicsi andalgás+megnéztük az úveggyártás folyamatát) Burano (sok andalgás a színes házikók között+megnéztük, hogyan varrják ezt a csodálatos csipkét, ami drágább, mint az arany) aztán a Lido, Velence közelében lévő hosszúkás sziget, melynek végeláthatatlan homokos strandja van és igazán olyan mint egy tengerparti olasz városka. Mindent megnéztünk, amit itt látni lehetséges és persze esténként újra andalgás Velence utcáin, kifulladásig. Ha az ember jól érzi magát, nem érzi a fáradtságot, majd minden nap éjfélig bolyongtunk, hol vizibusszal, hol gyalogosan, aztán elszopogattunk egy egy üveg helyi vörösbort a szállodában és boldogan hallgattuk a sirályok kurjongatását...

 

 

 

Reggelente is erre a hangra ébredtünk néha egy kis harangozással megfűszerezve, aztán elfogyasztottuk a szálloda bisztrójában a reggelinket (croisan+kapuccsíno) tipikusan olasz módra készítve, nem volt túl laktató, de minden reggel forrón kaptuk a frissen sült pékárut. Megfigyelhető egyébként, hogy az olaszok nem esznek túl sokat, mi magyarok sokkal zabálósabbak vagyunk. Amikor kedvenc Billánk csemegepultjában megláttuk a szintén nagyon olasz mortadellát és úgy döntöttünk ezt itt meg kell kóstolni, a kedves kiszolgálónak szem kerekedett, amikor a negyedik, ötödik szelet után volt képem még egyet kérni, merthogy a mi mércénk szerint az így 20 dekára duzzadt áru éppenhogy elég volt éhségünk csillapítására, olasz szemszögből nézve pedig valószínüleg egy népes családnak is bőven elegendő felvágottat vittünk el ketten...mindenki csak 1-2 szeletet vásárolt ugyanis...

 

 

 

Utolsó napunkat már élményekkel "jóllakottan" töltöttük. Nagyon kedves volt a szállásadónk: érkezésünk és távozásunk napján is őrizgette bőröndjeinket, így mi könnyedén csemegézhettünk, sétálgathattunk, andaloghattunk, nem kellett magunk után vonszolnunk a batyuinkat és nem kellett a pályaudvaron sem betáraznunk külön díjért. A vonatunk este indult, úgyhogy a nem túl korai reggeli után kijelentkeztünk a szállodából rendeztük a piszkos anyagiakat Holle Anyóval és nyakunkba vettük a várost. A búcsú órái voltak ezek, még egy kör a Rialto piacon, még egy utcán elmajszolt kókusz, még egy igazi olasz fagyi aztán csak láblógatás a Ganale Grande partján...dscf5333.jpga szemünkkel is fotóztuk a suhanó hajók látványát, a fülünkkel is rögzítettük a gondolások kiabálását (Gondolííí-gondolááá) kétszer is térdig merültünk a nagyobb hajók keltette hullámokban, aztán a pályaudvar lépcsőin üldögélve vártuk a vonatunkat...

 

 

 

Az éjszakai visszaút Bécsig sokkal fárasztóbb volt, nem volt szabad hely a fülkénkben, így abbéli álmunk, hogy majd visszafele is összetoljuk az üléseket franciaággyá már indulás után nem sokkal szertefoszlott. ülve próbáltunk szuszókálni és nagyokat húztunk az utazáshoz vett kólánkból, amit túlélési szándékkal vittünk magunkkal és milyen jól tettük. Kissé összetörten szálltunk le a Westbahnhofon de nem tudtunk így sem lemondani a Schönbrunni kastélylátogatásról. Betájoltuk magunkat, immár abszolút saját agyunk és nem a GPS szerint és percek alatt megtaláltuk a helyes utat a kastély felé. Bőröndök a megörzőbe, kávézás a váróban és hajrá. A kastély csodálatos, de picit csalódás is volt. Az odavezető úton, a külső Mariahilfestrassen végighaladva szembetűnő volt a szemét, a kosz, ami nem volt eddig jellemző Bécsre. Meg is állapítottuk, hogy már itt sem a régi semmi. Aztán a kastélynál (csak a kertet néztük meg, a belső terek többórás vezetéssel látogathatóak, ahhoz már nem volt energiánk) fergeteges volt a lemaradás a kertgondozást illetően, nyiratlan sövények, levágatlan fű, rendezetlen környezet. Ettől függetlenül csodálatos, de nem erre számítottunk.

 

 

 

Aztán a pályaudvar, újabb wiener schnitzel búcsuzóul, majd a RJ, amin egyáltalán nem tudtunk aludni, annyira kényelmetlenek voltak a kagylóülések, így kissé megfáradtan, de szerencsésen értünk haza.

 

 

 


Csodálatos hat nap volt, élményteli, megetük Velencét, ha valaki hasonlóra vágyik, csak így szabad nekivágni.

 

 

 

Én hiszek az egyéni utaspolitikábanKirály

 

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 6
Havi: 204
Össz.: 28 772

Látogatottság növelés
Oldal: VELENCE - EGY KICSIT MÁSKÉPP...
HOL VOLT, HOL NEM VOLT... - TITKOK ÉS CSODÁK EGYÉNI UTASOKNAK... - © 2008 - 2024 - egyeniutas.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »